Ezüstéremmel és hetedik hellyel zártuk az I.Szilády Női Kupát.
A téli felkészülési időszakban első alkalommal rendezett női focistáknak felkészülési tornát a Szilády RFC.
A minél több játéklehetőség érdekében két hazai csapatot is indítottunk. Sajnos a torna előtti napon sérülés miatt elveszítettük egyik kapusunkat, így a Szilády Kék együttesében a mezőnyjátékosok váltották egymást a kapuban. Ez némiképp csökkentette a variációs lehetőségeket, talán ennek is köszönhetően a csapat nem tudott meccset nyerni a csoportkörben, majd a rájátszásban sem, így végül a hetedik helyen zárt.
A Szilády Sárga is egy kisebb botlással kezdett (döntetlen Csengele ellen), ezután viszont a csoportban és az elődöntőben is jó játékkal aratott fölényes győzelmeket.
A döntőben is az RFC-s lányok voltak kezdeményezőbbek, de a LUA Baja nagyon szervezett védekezést és remek kapusteljesítményt produkált. Kevés helyzete egyikét gólra váltotta az ellenfél és ezzel megnyerte a finálét.
A hazai érdekeltségű eredmények:
Csoportkör
Szilády RFC kék - Kerekegyháza 0-2
Szilády RFC sárga - Csengele 1-1
Szilády RFC kék - LUA Baja 1-2
Szilády RFC sárga - Kiskőrös 6-0
Szilády RFC kék - Üllés 0-3
V-VII.helyért
Szilády RFC kék - Csengele 1-2
Elődöntő
Szilády RFC sárga - Kerekegyháza 6-0
Döntő
Szilády RFC sárga - LUA Baja 0-1
I.Szilády Női Kupa végeredménye:
1. LUA Baja
2. Szilády RFC sárga
3. Kiskőrös
4. Kerekegyháza
5. Üllés
6. Csengele
7. Szilády RFC kék
Különdíjak:
Gólkirálynő: Nagy Vivien (Szilády RFC)
Legjobb játékos: Császár Ibolya Valentina (Kerekegyháza)
Legjobb kapus: Herceg Dorina (Kiskőrös)
Legjobb hazai: Stibrik Adél (Szilády RFC)
Döntő legjobbja: Bányai Dorottay (LUA Baja)
Gratulálunk minden résztvevőnek, igazán színvonalas, szoros mérkőzéseket láthattunk!